Az ember, ha szülő lesz, sok mindenen elgondolkozik. Továbbmegyek. Ha az ember elkezd dolgozni, kezébe kap egy diplomát, mondjuk fogorvosit – a példa kedvéért -, és mindezt felnőtt, érett fejjel teszi, szintén sok mindenen elgondolkozik. Nem az élet értelmén, hanem, hogy ez már tényleg a nagybetűs élet.
Az egész talán ott kezdődik, hogy egy nyári gyakorlat, diákmunka, stb. során rájön, hogy idegenek számítanak rá. Esetemben annak idején emlékszem, mennyire izgultam az első vérvétel, sőt, inkább az első vezetéses érzéstelenítő beadása előtt. Minden megvolt fejben, sokszor láttam, de azt én adtam. Ha félreszúrom, rossz helyre megy, mi lesz… Persze, van felügyelet, aki ott van mellettem, de akkor is. Az én hibám lesz.
Aztán a diploma átvétele után, az első munkanapon ugyancsak elgondolkozik az ember, hogyha most ne adj Isten történik valami, nem ismer fel egy cukorbeteg gyereket, nem kapcsol, hogy allergiás a beteg, vagy egyáltalán, sétál az utcán, rosszul lesz valaki, és nem lép, az már csakis az ő felelőssége. Érdekes ilyenekre ráébredni. Azt is érdekes látni, hogy sokak ezt nem gondolják át, és olykor pl. felelőtlenül gyógyszereznek embereket. Meg azt is, hogy van, aki annyira komolyan veszi, hogy akár tíz éves leleteket átrág, és így dönt egy kezelés felől.
De nem kell az egészségügyig menni, ugyanígy felelős egy takarító, aki nem hagyja kint a tisztítószert az óvodában, mert tudja, milyen baj lehetne belőle, a bíró, akinek jól kell döntenie, a mérnök, aki ha rosszul tervez, emberek halhatnak meg, a rendőr, akinek inkább nem is részletezem, milyen nehéz döntéseket kell olykor meghoznia, és még sorolhatnám.
Aztán ezek az emberek apák, anyák lesznek, és rájönnek, hogy az egész eddigi munkájuk semmi volt ehhez képest, akármi is a hivatásuk. Mert döbbenetes, hogy nagyrészt rajtuk fog múlni, hogy az a kicsi lény hogyan nő fel. Azt látja, hogy a szülei rohannak, kapkodva esznek, veszekednek, chips és egész nap videójáték, TV van otthon? Vagy hogy megrögzött nomádok, csend van, egy szót sem szólnak, se TV, se telefon?
Amikor az ember szülő lesz, rájön, hogy különös egyensúlyt kell az élet minden területén megalkotnia. Nemcsak a technika területén, az egészséges életmód területén – bár itt igen nagy a felelősség, ha csak arra gondolok, hogyha a szülők a gyermekeik fogát legalább 6 éves korukig megmosnák rendesen, miután a kicsi végzett, mit el nem érhetnénk -, hanem arra is, hogy morálisan kell jól tanítanunk. Hogy ki kell lépnünk olyan dolgokból, amik talán jönnek velünk életünk során, pl. nem forszírozni a nagyobb testvért azzal, hogy ő a nagyobb, vigyázzon a kicsire, stb., mert ő is gyerek, nem szülő, ezek nem az ő feladatai. Vagy hagyni a gyereket a sárban tapicskolni – ilyen mosószerek mellett csak egy pótzokni meg egy pótcipő kell. Nyilván nem az a lecke, hogy aztán ünneplőben is előadható ez a magánszám, de milyen jó felnőtt fejjel ilyenekre visszaemlékezni! Ugyanakkor megtanítani nekik, hogy nem ők a világ közepe, olykor kell főzni, mosogatni, mégis tudniuk kell, hogy bármikor, bármilyen helyzetben mellettük állunk és számíthatnak ránk. Megtanítani, hogy a munka érték, becsülendő. És, amit mindenképp át szeretnék majd adni a kisfiunknak, az az, hogy ezek a csőnadrágok és olykor nőies fiúk – mert férfi szót nem használnék – mindegyike nagyon gáz, és a normális nők igenis a férfias értékeket keresik. Nekem alap, hogy egy igazi férfi meg tudja szerelni a zárat, széket, egyáltalán legyen szerszámos ládája. Szomorú, hogy ez egyre ritkább manapság.
Nagyon változik a világ. Egyensúlyozni kell régi tévhitek, régi, tényleg megtartandó bölcsességek, új találmányok, új kutatások és az új „divat” nyomása között. A felelősség hatalmas, olyan alapokat adni, hogy a gyerekek ne sodródjanak el a társaik között egy mobiltelefon vagy tablet miatt, látni, ha igazán kell neki az a drágább cipő, mert van az a kor, ahol az iskolatársak elismerésére vágyik, dönteni, hogy ez most jó a gyereknek, vagy sem. A személyiségfejlődéséhez hogyan járul hozzá, megbecsüli, esetleg hagyjuk, hogy kicsit gyűjtsön rá, vagy nem. Annyi kérdés. Egyensúlyt tartani, nem „elkapatni” modern szóval, de mégis éreztetni, hogy szeretjük, elérni, hogy büszke legyen ránk, és mi is rá. Vagány szülőnek lenni, mégis következetesnek, határozottnak.
Ez aztán felelősség a javából. Kezünkben egy kisember élete, hogy aztán milyen ember válik belőle, esetleg milyen jó vagy rossz berögződések kísérik még felnőtt korában is… Rajtunk is múlik, később ő mennyire lesz felelősségteljes. Legyen takarító, orvos, rendőr, később szülő…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: