/íródott 2013-ban a hevesi főzőversenyen 🙂 /
A jó toros káposztának nincsen párja,
Asszony, bácsi, kisgyerek jó barátja.
Végy és nevelj az ólodban kis malackát,
Mázsásan már el is hagyhatja a vackát.
Csődítsd össze a nagy családot,
Sógor, koma, fiúk, lányok:
Hajnalban, mikor a nap virrad,
S a kupicára pirosan pirkad,
Mikor üdvözölte egymást sok jó barát,
foghatjuk a disznó farát.
Elküldjük a túlvilágra -,
Dolgozzunk a vacsorára.
Hosszú a története annak,
Mire hurka, kolbász vannak,
De szóljunk most a torról,
A nap végén megérdemelt jóról.
S azon belül is a káposztáról,
Orjaleves utáni csodáról.
Fogj zsírt és tégy rá hagymát,
Dinsztelés után dobj rá paprikát,
De csakis őrölt, házi pirosat,
Majd rá a húst, de csakis zsírosat.
Káposztával pároljuk, s megszórjuk borssal,
Ha szükséges, még egy kevés sóval;
Jöhet a köménymag és a babérlevél,
kis fokhagyma, mely szép fehér,
S csenünk tölteléket a kolbászból,
Kezünk belőle gombócot varázsol.
Lassú tűzön, lefedve főzzük,
Mikor kész, enni nem győzzük.
„Ó, Káposzta, mily gyönyörűen csorgadozik leved,
S a paprika végeláthatatlan táncot lejt Veled,
Tőled erősödnek a hevesi vitézek,
Híre megyen hegyen-völgyön ízének.”
Kívánunk mindenkinek jó étvágyat,
Jó utat kívánunk a káposztának!